2. rész - Scrabble

- Mondd csak Mary Beth, miért élsz egyedül? - kérdezte Rob, miközben vacsoráztunk.
- Hívj csak nyugodtan Mary-nek vagy Beth-nek. Nem kell mindig a teljes nevemet használnod. - mosolyogtam rá. - A kérdésedre pedig a válaszom, hogy én szeretek egyedül lenni. - erőltettem mosolyt magamra, mert ez egy hatalmas nagy hazugság volt. De nem tartozik rá minden. Biztos vagyok benne, hogy igazából nem is érdekli, csak nem szeret csendben ülni.
- Érdekes, nekem hiányozna a társaságod, azt hiszem nem szerettem egyedül lenni. - gondolkodott el.
- Majd visszatérnek az emlékeid és azonnal rájössz, hogy nem is fogok neked hiányozni. - álltam fel az asztaltól.
- Ha te mondod. - vont vállat. - Tudod érdekes dolog ami velem történt, mert nem emlékszem a múltamra, de a viselkedési formákra igen. Ráadásul megérzem, hogy mit szerettem, és mit nem. Annyira zavaros minden. - motyogta miközben behozta ő is a tányérját a konyhába. - Nagyon finom volt, köszönöm szépen. - nyomott puszit az arcomra.
- Igazán nincs mit. - feleltem zavartan. - Mindig ilyen közvetlen voltál? - böktem ki hirtelen.
- Nem tudom. - lepődött meg. - Én... - túrt bele a hajába. - Én nem tudom miért csináltam ezt, de ha neked probléma visszafogom magam. Csak kedves akartam lenni. - mentegetőzött.
- Semmi baj Rob. - nevettem el magam. - Jól esett. Rég köszönték meg nekem a pitéimen kívűl bármi más főztömet. - magyaráztam neki és gyorsan mosogatni kezdtem.
- Segítsek? - vette el tőlem a tányért és elkezdte eltörölni.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

Jól esett, hogy van kivel beszélgetnem, persze Shiva mindig itt van nekem, de ő nem szól vissza. Rob viszont rengeteget beszél és kérdez. Még csak egy napja van ébren, de teljesen lestrapált. Nem is tudom mikor beszéltem ennyit utoljára. Talán még akkoriban mikor édesanyámék életek. Igen, akkoriban nagyon beszédes lány voltam. Folyton csicseregtem és érdeklődtem a nagyvilág felől. Emlékszem az volt az álmom, hogy elmegyek a szigetről és szerencsét próbálok a legközelebbi városban. Miután elmentek a szüleim lemondtam erről. Nem hagyhattam itt a birtokot.
- Mit szoktál esténként csinálni? - tette el az utolsó edényt is Rob.
- Olvasni szoktam. - töröltem meg a kezem.
- Mit szoktál olvasni? Úgy rémlik én is szerettem olvasni. - meredt maga elé.
- Mindenfélét, most épp Shakespeare-t olvasok. - feleltem.
- Melyik művét? - érdeklődött.
- A Szentivánéji álmot. Ha szeretnéd adok neked is valami olvasnivalót. Édesapámnak nagyon sok könyve van. A könyvtárszobából bármit választhatsz. - indultam az említett hely felé.
- Az remek lenne. - követett.

Az egyik kedvenc helyem volt mindig is a házban ez a helyiség. Hatalmas polcokon, rengeteg régi és értékes könyv volt, ABC sorrendbe rendezve. Nagyon sok időt töltöttünk itt édesapámmal, aki felolvasott nekem minden délután. Egy idő után azonban én vettem át a helyét és olvastam neki. Emlékszem az utolsó perceiben is azt kérte tőlem, hogy olvassak fel neki. Mindig azt mondta, hogy gyönyörűen ejtem ki a szavakat és élvezet hallgatni a hangom. Ezzel sosem értettem egyet, én sokkal jobban szerettem az ő hangját, mint a sajátomat. Rob elmélyűlten nézegette a polcokon a könyveket majd zavartan rám nézett.

- Van egy problémám. - sóhajtott fel.
- Micsoda? - lepődtem meg. - Nem tetszik egyik sem?
- Nem azzal van a probléma. - sütötte le a szemét zavartan.
- Hanem? - értetlenkedtem. - Nem tudsz választani? - mosolyodtam el.
- Nem is tudom, hogy mondjam... - vacillált.
- Rob, mondjad. Nem fogok megsértődni, ha nem tetszenek a könyvek. - bíztattam.
- Az a probléma, hogy hiába koncentrálok egyszerűen nem tudom elolvasni a címeket. Azt hiszem nem tudok olvasni. - vörösödött el.
- Óh.. - kerekedtek ki a szemeim és apró mosolyra húztam a szám.
- Ennyi idősen ugye már kellenes tudnom olvasni? - túrkált a hajába.
- Figyelj, semmi probléma. Biztosan hamar eszedbe fog jutni. Minden valószínűséggel tudtál olvasni, szóval semmi pánik. Mutatok egy játékot és pik-pak újra olvasni fogsz! - kuncogtam a zavarán.
- Ez most eléggé kínos, ugye? - ült le velem szembe egy bordó bársony fotelba.
- A te állapotodba teljesen elfogadható. - vágtam rá és elkezdtem kipakolni a dobozkából.
- Mi ez? - nézte a kis kockákat Rob.
- Úgy hívják, hogy Scrabble. - magyaráztam neki. - Betűjáték. Meglátod hamar belejössz.

Elmagyaráztam neki hogyan kell játszani és ő bizonytalanul, de neki látott. Minden betűt elmondtam neki, hogy micsoda és ő feszülten figyelt. Mire harmadik alkalommal magyaráztam neki a kockákon lévő ábrákat már velem együtt mondta, hogy melyik betű is az. Teljesen fellelkesült és lassan, de biztosan pakolgatta őket. Az első két játszmában diadalmaskodtam könnyedén, de a harmadikban már komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy nehogy kikapjak. Annyira élveztük a játékot, hogy nem is figyeltük az órát.


- Uram isten, már ennyi az idő?! - néztem a faliórára.
- Ne menjünk még lefeküdni. Olyan jó ez a játék. - fogta meg a kezem Rob és boci szemekkel nézett rám.
- Holnap is van nap Rob, nekem meg korán kell kelnem a piték miatt. Mit szólnak majd az emberek, ha nem leszek kész időben? - húztam el a kezem az övéből.
- Segítek, cserébe játszunk még egyet. - ajánlott alkut.
- De én még olvasni is akartam. - akadékoskodtam.
- Mary... - kérlelt. - Csak egyet. Vagy olvass fel hangosan és akkor se én, se te nem unatkozunk. - húzta csibészes mosolyra a száját.
- Hmm... - gondolkodtam el. - Rendben van. Felolvasok. De előtte elmegyek fürödni. Te is tedd azt. - álltam fel.
- Kitűnő. - bólintott és felpattant.

Rob az egyik, én a másik fürdőbe mentem, hogy a napi teendők után lazítsunk kicsit. Elgondolkodtató, hogy mekkora felelősséget is vállaltam. Rob olyan, mint egy felelőtlen kölyök. Néha úgy érzem mintha az anyja lennék, de egy anyának nem kéne úgy mustrálnia a fiát, mint ahogy én teszem Robbal. A mindig kócos haja, azok a veszettül szép szemei és a nézése. Nagyot nyeltem a gondolatra, mikor hozzám ér. Nem! Ráztam meg magam. Mary Beth Saunders megfogadtad azon a májusi napon, hogy soha többet nem engeded át a tested egy férfinak sem! A bevillanó emlékek azonnal tisztává varázsolták az elmém és lehűtötték a testem. Végre tiszta testtel és ésszel másztam ki a zuhany alól. Kimentem egy köntösbe a szobámba és keresni kezdtem valami pizsamafélét.
- Mary. - jött be a szobába Rob egy szál törölközővel eltakarva magát. Már amennyire ez lehetséges.
- Rob?! - lepődtem meg és önkéntelenül is elkalandoztam a meztelen felsőtestén.
- Én csak.. - pirult el, gondolom a nyálcsorgató nézésem miatt. - Azt akartam megkédezni, hogy kaphatnék valami pizsamát? - köszörülte meg a torkát.
- Peeeersze.. - nyeltem nagyot és megráztam a fejem. Jézusom Mary mit csinálsz?!

Bemenekültem a fürdőbe és felvettem azt a hálóinget ami a kezemben volt. Nem! Nem! Nem! Ismételtem magamban és mély levegőket vettem.
- Gyere velem, adok néhány holmit, hogy ne kelljen mindig kérned tőlem. - léptem ki Robhoz mosolyogva.
- Köszönöm. - lépkedett mögöttem.
- Itt várj meg. - álltam meg egy ajtó előtt. - Ez a szüleim szobája volt. - magyaráztam neki.
- Óh. - szomorodott el az arckifejezése.

Lassan nyitottam be a szobába és mély levegőt vettem. Még mindig érezni anya parfümjét és apu kölnijét. Imádtam az illatukat, olyan jól passzoltak egymáshoz, akárcsak ők maguk. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem szerettem ha mások látják a szüleim szobáját. Számomra ez egy szentély volt, vagy valami hasonló, egy hely, ahol még velük lehetek. Odasétáltam a hatalmas szekrény elé, ahol a ruháikat tárolták és nagy sóhajtás közben kinyitottam. Szépen sorban, összehajtogatva voltak a ruhák, amiket már senki nem használt jó ideje. Kivettem egy stóccal a férfi ruhákból és leraktam őket egy asztalra. De figyelmetlen voltam és levertem egy vázát.
- A francba! - szidkozódtam hangosan.
- Mary, történt valami? - nyitott be Rob azonnal, gondolom a csörömpölésre.
- Menj ki innen! - kiabáltam rá, mire szegény megszeppenve gyorsan ki is lépett az ajtón kívűlre.
- Ne haragudj, én csak... - állt a küszöbön kívűl.
- Csukd be az ajtót! - parancsoltam rá miközben szedegettem az egykori váza darabkáit. - Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - szipogtam és belevágtam a kukába az üvegszilánkokat. Megemelkedtem és a kezembe vettem a ruhákat, amiket Robnak szántam. - Tessék. A mai olvasás elmarad! - nyomta a kezébe miközbe kimentem és elviharoztam mellette.

Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját és leültem az ágyamra. Tudtam, hogy nem Rob a hibás mégis vele kiabáltam. Azt hiszem bocsánatot kéne kérnem tőle, de majd csak holnap. Ma már nem akarok semmivel sem foglalkozni, főleg nem vele. Még csak egy napja van itt ténylegesen, de összezavarta az egész életem. A fenének kellett nekem kihúzni a vízből. Óh, hogy verjen meg az Isten ezért a kijelentésemért, csaptam magam homlokon. Mégis mit képzelek, hogy egyáltalán ilyenre gondolok, hiszen meg is halhatott volna, ha nem mentem meg. Micsoda egy fruska vagyok.

******

Reggel bűntudatosan keltem az esti viselkedésem miatt, így halkan lépkedtem lefelé a lépcsőn, ám ismerős illatok csapták meg az orromat.
- Pite. - suttogtam magamnak és gyorsan lépkedtem lefelé. - Hát te meg mit csinálsz? - torpantam meg a konyhaajtóban.
- Jó reggelt! - mosolygott rám Rob félszegen. - Gondoltam segítek egy kicsit. Megkerestem a receptedet és csináltam pitét! - felelte büszkén mosolyogva.
- Te csináltad ezeket egyedül? - döbbentem le.
- Igen. - vágta rá. - Persze nem olyan jók, mint a tieid, de azért finomak. Legalábbis remélem. - túrt a hajába lisztes kézzel.
- Na, mutasd őket. - mosolyodtam el a tiszta lisztes Robon. - Igazán jól áll a rózsaszín kötényem. - kacsintottam rá kacéran.
- Szerintem megy a bőröm színéhez. - illegette magát vigyorogva.
- Dinka vagy Rob. - kacagtam el magam és fejbekólintottam.

Reggeli előtt már elkapkodták Rob süteményeit, amin meg is lepődtem. Főleg, hogy senki nem hozta vissza, hogy ez nem az amiért fizettek. Talán kicsit féltékeny voltam, mert nekem idő kellett ahhoz, hogy kitapasztaljam az összetevők arányait, neki meg sikerült elsőre. Na jó, a leírásaim sokat segítettek neki, de akkor is. Nem szólt senki, hogy érezné a különbséget. A reggeli elkészítését is magára vállalta Rob, gondolom a tegnap este miatt, pedig elmagyaráztam neki, hogy felesleges rágódnia a dolgon, az én hibám volt.

Ebédig még elég sok dolgunk volt, főleg mert Rob idétlenkedéseinek hála, - ilyen volt a liszt csata és tésztával dobálózás, egymás fején a tojás törés - eléggé elcsúsztunk a megrendeléseket illetően.
- Mary Beth, ezt nem teheted velem. - araszolt egyre hátrébb miközben egy tál vízzel a kezemben közelítettem felé.
- Mi az, hogy nem? - néztem rá elszántan vigyorogva. - Akkor te minek öntöttél nyakon egy pohár vízzel, hm?
- De..de az csak egy pohár volt! - mentegetőzött, és kétségbe esetten nézett rám mikor beszorult a sarokba.
- Véged van. - nevettem el magam és rálocsoltam a vizet, majd kiszaladtam az udvarra.
- Most meghalsz! - rázta meg magát és utánam iramodott.
- Rob, ne, kérlek! - szaladtam előle visítozva.
- Gyere ide, de azonnal! - kapott el a derekamnál fogva és felkapott.
- Kérlek szépen tegyél le! - könyörögtem neki nevetve. - Hová viszel?
- Visszakapod kamatostul. - nevetgélt és a kerti kút felé cipelt.
- Nem teheted! Rob! Tegyél le! - kiabáltam és elkezdtem ütni a hátát.
- De!De! - felelte diadalittasan.
- Azonnal tedd le Mary-t! - szólt közbe egy férfi.
Felkaptam a fejem, hogy ki lehet az és döbbenten néztem az illetőre - George? - emelkedett egy oktávot a hangom.
- Azt mondtam tedd le! - szólt még erélyesebben.
- Mi csak... - kezdett bele Rob a magyarázkodásba, de leintettem miközbe leszálltam róla.
- Nem kell magyarázkodnod Rob. Mit keresel itt George Middleton?! - sétáltam ingerülten az említett felé.
- Téged, apám küldött. - mért végig a szemeivel.
- Ne nézz így rám, mondd mit üzent aztán takarodj! - álltam meg előtte dacosan felszegett fejjel.
- Azt mondta, hogy vidd el hozzá holnap a kis csavargódat vizsgálatra. - nézett farkasszemet velem - Látom jól kijöttök. - súgta a fülemhez hajolva.
- Már nem félek tőled George. - súgtam neki vissza - Nem az a tizenhat éves kislány vagyok... - majd faképnél hagytam. Nagyon erősnek akartam magam mutatni ezért hátra sem nézve bementem a házba. De eddig tartott a tartásom és sírni kezdtem amint lerogytam egy székre.
- Mi a baj Mary? - jött be Rob aggódva. - Ki volt ez a férfi? Bántott téged? - guggolt le elém és felemelte a fejem az államnál fogva.
- Semmi Rob. - rántottam el a fejem. - Hagyjuk. - szipogtam. - Megyek lefürdök. - töröltem meg az arcom és ott hagytam Robot.

George Middleton....gyűlöllek. Minden egyes porcikádat megvetem! Sírva mostam le magamról a tészta, liszt és tojás maradványokat. Mocskosnak éreztem magam, éreztem az illatát a bőrömön, amitől undorodtam. Bő félóra tusolás után kicsit nyugodtabban léptem a fürdő padlójára, ami hűsítően hatott a meglehetősen forró zuhany után. Megtöröltem a testem és a hajam szárítani kezdtem. Gyorsan összekaptam magam, nem tudtam mi lehet szegény Robbal, ezért a keresésre indultam.
Hiába kerestem az egész házban nem leltem. Kicsit aggódni is kezdtem, hogy merre lehet. Az udvarra mentem kétségbeesetten, de ott sem láttam. - Rob! - kiáltottam el magam. De nem jött semmi válasz. Ijedten kutattam utána mikor láttam egy alakot a fűzfa alatt feküdni. Közelebb mentem lassan, mintha attól félnék, hogy holtan találom vagy valami hasonló. Mikor odaértem láttam csak, hogy Rob ott fekszik Shivával a hasán és alszanak. Rob is letusolt, tiszta ruha volt rajta és békésen szunyokált. De mégsem ez volt olyan meglepő, hanem a hasán összekuporodott macskám. Tényleg kezdek egyre féltékenyebb lenni rá. Morogva visszasétáltam a konyhába és neki láttam az ebédnek.

******

Már épp indulni készültem Robertért mikor nyújtózkodva lépkedett befelé. Ahogy a napfény megvilágította hátulról, elkápráztatott. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy tátott szájjal bámultam, mert meglepődött arckifejezéssel szemlélt. A kócos haja égnek állt, a bőre hamvas-barack színben pompázott, a szemei pedig világítottak.
- Valami baj van Mary? - jött beljebb.
- Nem, dehogyis. - ráztam meg a fejem. - Kész az ebéd, bár már elmúlt az ebédidő, de üljünk le enni. - vettem mély levegőt, hogy tisztuljon a látásom.
- Láttad, hogy ki volt a hálótársam? - mosolygott kedvesen miközben leültünk enni.
- Láttam, szégyelld el magad! - vágtam rá incselkedve.
- Ma este olvasol nekem? - kérdezte váratlanul.
- Persze. - bólintottam.

********

A délutánt csak pihenéssel töltöttük. Egy kis kertimunkával kiegészítve. Nagyon szerettem a virágaimat, mindig figyeltem rájuk és gondoztam őket. Igazából édesanyámé volt a kert, de évek óta én ügyelek rá, hogy a csodálatos növények továbbra is szemet gyönyörködtetőek legyenek. Rob is lelkesen gazalt velem, annak ellenére, hogy a lelkesedése nem tartott sokáig, közölve, hogy ez nem neki való munka. Inkább szóval tartott, szerinte a beszéd az ő műfaja. Folyamatosan szójátékokat játszottunk, amikben ő nyert, mert belebakiztam a szavakba, amint ránéztem. Két eshetőség volt, vagy elpirultam és letelt az időm, mielőtt kigondoltam volna a szót, vagy elfelejtettem mikor rápillantottam és ismételten letelt az időm. Bosszankodtam is ez miatt eleget, amin jót mulatott Rob, sőt tovább megyek egyszer mintha még Shiva is kinevetett volna mikor elbénáztam a játékot.

Estére teljesen kimerültem, de mivel megígértem Robnak, hogy felolvasok neki gyorsan összekaptam magam. A körmeim alól alig tudtam kiszedni a sok földet, a hajamat nem szárítottam meg rendesen és épphogy fel voltam öltözve mikor Rob a kezében egy könyvvel megjelent a szobám ajtajában.

- Találtam egy könyvet, ami érdekelne. - mosolygott kedvesen.
- Már megint kezdi... - motyogtam magamnak és ámultam rajta egy kicsit. Egy szál boxerbe ácsorgott ott féloldalas mosollyal a száján és huncutul csillogó szemekkel.
- Tessék? - lépdelt be.
- Semmi, semmi. - tűrtem el a hajam és elvettem tőle a könyvet.
- Anne Rice - Interjú a vámpírral, most viccelsz? - néztem rá nagy szemekkel.
- Nem. - vágta rá határozottan. - Jónak tűnik. - vont vállat.
- Hát, jó. Nekem egy nagy kedvencem. De nem kifejezetten férfi regény. - kuncogtam.
- Hol olvasol? - torpant meg Rob.
- Feküdj. - mutattam az ágyamra.
- Jó. - bólintott és kényelembe helyezte magát.

Mellé feküdtem és olvasni kezdtem. Imádtam Anne Rice összes kötetét, nem volt olyan műve, amit még ne olvastam volna. Éppen ezért tetszett Rob választása, úgyis rég olvastam. Már teljesen beleéltem magam Lestat karakterébe - ő a kedvencem - mikor Rob nagy megrökönyödésemre hozzám bújt és rátette a fejét a hasamra. Kényelembe helyezte magát és csendben hallgatott tovább. A zavarom csak pár pillanatig tarott, majd tovább folytattam. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy egyik kezemmel turkálom Rob haját, ő meg halkan szuszog. Leraktam a könyvet az éjjeliszekrényre és leoltottam a lámpát. Óvatosan megemeltem a fejét és betakartam. Hirtelen mozdulatokkal azonban csak magához húzott, motyogott valamit és tovább szuszogott. Ez volt nyolc éve az első alkalom, hogy egy férfi ilyen közel volt hozzám. Beleborzongtam az emlékbe és lehunytam a szemem.

*******
Sötét volt, de meleg szél fújt a parton. Egyedül sétáltam és merengtem a délutánon, mikor életem első csókját kaptam. George Middleton megcsókolt. Évek óta vártam már ezt a pillanatot és most végre megtörtént. A szívem vadul kalapált az emlékre, ahogy az ajkai surolták az enyémeket, majd megéreztem a leheletét a vékony bőrön keresztül. Vágytam utána és mohón lecsaptam rá, bár nem tudtam helyesen teszem e amit teszek, engedtem az érzéseimnek. Ez volt a legrosszabb dolog amit csak tehettem, George szintén ilyen hévvel csókolt vissza. Most viszont szükségem volt egy kis nyugalomra ezért vettem az irányt ide, a tengerpartra. Szerettem egyedül kóborolni a sziget ezen részén, kevesen ismerik csak.

- Mary! - hallottam meg a hátam mögül.
- George! - fordultam meg boldogan.
- Szia, mit csinálsz itt ilyenkor? - állt meg velem szembe. Tökéletes volt a külseje, mint mindig. Zilált haj, kicsit borostás volt és a szeme izzott a szenvedélytől.
- Én..én..- tűrtem el zavartan a hajam. - Én csak sétálok egyet. - vontam vállat.
- Van kedved kicsit beszélgetni? - húzott le maga mellé a homokba.
- Persze. - vágtam rá. - Miről szeretnél beszélni? - érdeklődtem miközbe leültem mellé.
- A délutánról. - mosolygott pimaszul, amitől egyből zavarba jöttem.
- Hát... - akadt el a szavam.
- Nagyon jól csókolsz. - pillantott a számra. - Tetszett, hogy olyan vad voltál. - kacsintott.
- Én még sosem csókolóztam azelőtt. - sütöttem le a szemem.
- Tényleg? - lepődött meg. - Pedig olyan szép lány vagy Mary. - simított végig a karomon és közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

Hagytam magam, újra át akartam élni a délutáni bizsergést. A nyelveink vad táncot jártak, nagyot sóhajtottam mikor elszakadtak az ajkaink egymástól egy pillanatra. George kezei külön életre keltek és simogatni kezdték a karomat, a derekamat, majd egyre feljebb haladva a mellemen megállopodott. Zavart ugyan, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, míg tovább nem merészkedett és a combomon felfele kezdett simogatni. Nyári kisruhám alatt meztelen bőrömet simogatta, amitől megremegtem. Mikor a bugyim szélét súrolta elkaptam a fejem és a kezét is.

- Ezt ne. - ráztam meg a fejem.
- Csss... - csitított George és újra csókolni kezdett. Erőszakos tempót diktált és ellentmondást nem tűrve tört utat magának a combom között. Mikor megpróbáltam ellökni magamtól maga alá gyűrt és leszorított a kezeimet a fejem fölött.
- Mi a baj Mary? - nézett rám fölényesen.
- Engedj el George, ez fáj. - próbáltam szabadulni.
- Délután még nagyon készséges voltál, mi történt? Megijedtél? Ne aggódj, vigyázok rád. - kacsintott rám és újra csókolni kezdett.

******* 

- Neee! Eressze el! - kiáltottam és lesöpörtem magamról Rob karjait.
- Mary?! - ült fel ijedten Rob és megfogta a vállam.
- Ne nyúlj hozzám! - kiabáltam rá zokogva. - Menj ki innen! Most! - mutattam az ajtó felé.