2. rész - Scrabble

- Mondd csak Mary Beth, miért élsz egyedül? - kérdezte Rob, miközben vacsoráztunk.
- Hívj csak nyugodtan Mary-nek vagy Beth-nek. Nem kell mindig a teljes nevemet használnod. - mosolyogtam rá. - A kérdésedre pedig a válaszom, hogy én szeretek egyedül lenni. - erőltettem mosolyt magamra, mert ez egy hatalmas nagy hazugság volt. De nem tartozik rá minden. Biztos vagyok benne, hogy igazából nem is érdekli, csak nem szeret csendben ülni.
- Érdekes, nekem hiányozna a társaságod, azt hiszem nem szerettem egyedül lenni. - gondolkodott el.
- Majd visszatérnek az emlékeid és azonnal rájössz, hogy nem is fogok neked hiányozni. - álltam fel az asztaltól.
- Ha te mondod. - vont vállat. - Tudod érdekes dolog ami velem történt, mert nem emlékszem a múltamra, de a viselkedési formákra igen. Ráadásul megérzem, hogy mit szerettem, és mit nem. Annyira zavaros minden. - motyogta miközben behozta ő is a tányérját a konyhába. - Nagyon finom volt, köszönöm szépen. - nyomott puszit az arcomra.
- Igazán nincs mit. - feleltem zavartan. - Mindig ilyen közvetlen voltál? - böktem ki hirtelen.
- Nem tudom. - lepődött meg. - Én... - túrt bele a hajába. - Én nem tudom miért csináltam ezt, de ha neked probléma visszafogom magam. Csak kedves akartam lenni. - mentegetőzött.
- Semmi baj Rob. - nevettem el magam. - Jól esett. Rég köszönték meg nekem a pitéimen kívűl bármi más főztömet. - magyaráztam neki és gyorsan mosogatni kezdtem.
- Segítsek? - vette el tőlem a tányért és elkezdte eltörölni.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.

Jól esett, hogy van kivel beszélgetnem, persze Shiva mindig itt van nekem, de ő nem szól vissza. Rob viszont rengeteget beszél és kérdez. Még csak egy napja van ébren, de teljesen lestrapált. Nem is tudom mikor beszéltem ennyit utoljára. Talán még akkoriban mikor édesanyámék életek. Igen, akkoriban nagyon beszédes lány voltam. Folyton csicseregtem és érdeklődtem a nagyvilág felől. Emlékszem az volt az álmom, hogy elmegyek a szigetről és szerencsét próbálok a legközelebbi városban. Miután elmentek a szüleim lemondtam erről. Nem hagyhattam itt a birtokot.
- Mit szoktál esténként csinálni? - tette el az utolsó edényt is Rob.
- Olvasni szoktam. - töröltem meg a kezem.
- Mit szoktál olvasni? Úgy rémlik én is szerettem olvasni. - meredt maga elé.
- Mindenfélét, most épp Shakespeare-t olvasok. - feleltem.
- Melyik művét? - érdeklődött.
- A Szentivánéji álmot. Ha szeretnéd adok neked is valami olvasnivalót. Édesapámnak nagyon sok könyve van. A könyvtárszobából bármit választhatsz. - indultam az említett hely felé.
- Az remek lenne. - követett.

Az egyik kedvenc helyem volt mindig is a házban ez a helyiség. Hatalmas polcokon, rengeteg régi és értékes könyv volt, ABC sorrendbe rendezve. Nagyon sok időt töltöttünk itt édesapámmal, aki felolvasott nekem minden délután. Egy idő után azonban én vettem át a helyét és olvastam neki. Emlékszem az utolsó perceiben is azt kérte tőlem, hogy olvassak fel neki. Mindig azt mondta, hogy gyönyörűen ejtem ki a szavakat és élvezet hallgatni a hangom. Ezzel sosem értettem egyet, én sokkal jobban szerettem az ő hangját, mint a sajátomat. Rob elmélyűlten nézegette a polcokon a könyveket majd zavartan rám nézett.

- Van egy problémám. - sóhajtott fel.
- Micsoda? - lepődtem meg. - Nem tetszik egyik sem?
- Nem azzal van a probléma. - sütötte le a szemét zavartan.
- Hanem? - értetlenkedtem. - Nem tudsz választani? - mosolyodtam el.
- Nem is tudom, hogy mondjam... - vacillált.
- Rob, mondjad. Nem fogok megsértődni, ha nem tetszenek a könyvek. - bíztattam.
- Az a probléma, hogy hiába koncentrálok egyszerűen nem tudom elolvasni a címeket. Azt hiszem nem tudok olvasni. - vörösödött el.
- Óh.. - kerekedtek ki a szemeim és apró mosolyra húztam a szám.
- Ennyi idősen ugye már kellenes tudnom olvasni? - túrkált a hajába.
- Figyelj, semmi probléma. Biztosan hamar eszedbe fog jutni. Minden valószínűséggel tudtál olvasni, szóval semmi pánik. Mutatok egy játékot és pik-pak újra olvasni fogsz! - kuncogtam a zavarán.
- Ez most eléggé kínos, ugye? - ült le velem szembe egy bordó bársony fotelba.
- A te állapotodba teljesen elfogadható. - vágtam rá és elkezdtem kipakolni a dobozkából.
- Mi ez? - nézte a kis kockákat Rob.
- Úgy hívják, hogy Scrabble. - magyaráztam neki. - Betűjáték. Meglátod hamar belejössz.

Elmagyaráztam neki hogyan kell játszani és ő bizonytalanul, de neki látott. Minden betűt elmondtam neki, hogy micsoda és ő feszülten figyelt. Mire harmadik alkalommal magyaráztam neki a kockákon lévő ábrákat már velem együtt mondta, hogy melyik betű is az. Teljesen fellelkesült és lassan, de biztosan pakolgatta őket. Az első két játszmában diadalmaskodtam könnyedén, de a harmadikban már komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy nehogy kikapjak. Annyira élveztük a játékot, hogy nem is figyeltük az órát.


- Uram isten, már ennyi az idő?! - néztem a faliórára.
- Ne menjünk még lefeküdni. Olyan jó ez a játék. - fogta meg a kezem Rob és boci szemekkel nézett rám.
- Holnap is van nap Rob, nekem meg korán kell kelnem a piték miatt. Mit szólnak majd az emberek, ha nem leszek kész időben? - húztam el a kezem az övéből.
- Segítek, cserébe játszunk még egyet. - ajánlott alkut.
- De én még olvasni is akartam. - akadékoskodtam.
- Mary... - kérlelt. - Csak egyet. Vagy olvass fel hangosan és akkor se én, se te nem unatkozunk. - húzta csibészes mosolyra a száját.
- Hmm... - gondolkodtam el. - Rendben van. Felolvasok. De előtte elmegyek fürödni. Te is tedd azt. - álltam fel.
- Kitűnő. - bólintott és felpattant.

Rob az egyik, én a másik fürdőbe mentem, hogy a napi teendők után lazítsunk kicsit. Elgondolkodtató, hogy mekkora felelősséget is vállaltam. Rob olyan, mint egy felelőtlen kölyök. Néha úgy érzem mintha az anyja lennék, de egy anyának nem kéne úgy mustrálnia a fiát, mint ahogy én teszem Robbal. A mindig kócos haja, azok a veszettül szép szemei és a nézése. Nagyot nyeltem a gondolatra, mikor hozzám ér. Nem! Ráztam meg magam. Mary Beth Saunders megfogadtad azon a májusi napon, hogy soha többet nem engeded át a tested egy férfinak sem! A bevillanó emlékek azonnal tisztává varázsolták az elmém és lehűtötték a testem. Végre tiszta testtel és ésszel másztam ki a zuhany alól. Kimentem egy köntösbe a szobámba és keresni kezdtem valami pizsamafélét.
- Mary. - jött be a szobába Rob egy szál törölközővel eltakarva magát. Már amennyire ez lehetséges.
- Rob?! - lepődtem meg és önkéntelenül is elkalandoztam a meztelen felsőtestén.
- Én csak.. - pirult el, gondolom a nyálcsorgató nézésem miatt. - Azt akartam megkédezni, hogy kaphatnék valami pizsamát? - köszörülte meg a torkát.
- Peeeersze.. - nyeltem nagyot és megráztam a fejem. Jézusom Mary mit csinálsz?!

Bemenekültem a fürdőbe és felvettem azt a hálóinget ami a kezemben volt. Nem! Nem! Nem! Ismételtem magamban és mély levegőket vettem.
- Gyere velem, adok néhány holmit, hogy ne kelljen mindig kérned tőlem. - léptem ki Robhoz mosolyogva.
- Köszönöm. - lépkedett mögöttem.
- Itt várj meg. - álltam meg egy ajtó előtt. - Ez a szüleim szobája volt. - magyaráztam neki.
- Óh. - szomorodott el az arckifejezése.

Lassan nyitottam be a szobába és mély levegőt vettem. Még mindig érezni anya parfümjét és apu kölnijét. Imádtam az illatukat, olyan jól passzoltak egymáshoz, akárcsak ők maguk. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Nem szerettem ha mások látják a szüleim szobáját. Számomra ez egy szentély volt, vagy valami hasonló, egy hely, ahol még velük lehetek. Odasétáltam a hatalmas szekrény elé, ahol a ruháikat tárolták és nagy sóhajtás közben kinyitottam. Szépen sorban, összehajtogatva voltak a ruhák, amiket már senki nem használt jó ideje. Kivettem egy stóccal a férfi ruhákból és leraktam őket egy asztalra. De figyelmetlen voltam és levertem egy vázát.
- A francba! - szidkozódtam hangosan.
- Mary, történt valami? - nyitott be Rob azonnal, gondolom a csörömpölésre.
- Menj ki innen! - kiabáltam rá, mire szegény megszeppenve gyorsan ki is lépett az ajtón kívűlre.
- Ne haragudj, én csak... - állt a küszöbön kívűl.
- Csukd be az ajtót! - parancsoltam rá miközben szedegettem az egykori váza darabkáit. - Nem hiszem el, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. - szipogtam és belevágtam a kukába az üvegszilánkokat. Megemelkedtem és a kezembe vettem a ruhákat, amiket Robnak szántam. - Tessék. A mai olvasás elmarad! - nyomta a kezébe miközbe kimentem és elviharoztam mellette.

Becsaptam magam mögött a szobám ajtaját és leültem az ágyamra. Tudtam, hogy nem Rob a hibás mégis vele kiabáltam. Azt hiszem bocsánatot kéne kérnem tőle, de majd csak holnap. Ma már nem akarok semmivel sem foglalkozni, főleg nem vele. Még csak egy napja van itt ténylegesen, de összezavarta az egész életem. A fenének kellett nekem kihúzni a vízből. Óh, hogy verjen meg az Isten ezért a kijelentésemért, csaptam magam homlokon. Mégis mit képzelek, hogy egyáltalán ilyenre gondolok, hiszen meg is halhatott volna, ha nem mentem meg. Micsoda egy fruska vagyok.

******

Reggel bűntudatosan keltem az esti viselkedésem miatt, így halkan lépkedtem lefelé a lépcsőn, ám ismerős illatok csapták meg az orromat.
- Pite. - suttogtam magamnak és gyorsan lépkedtem lefelé. - Hát te meg mit csinálsz? - torpantam meg a konyhaajtóban.
- Jó reggelt! - mosolygott rám Rob félszegen. - Gondoltam segítek egy kicsit. Megkerestem a receptedet és csináltam pitét! - felelte büszkén mosolyogva.
- Te csináltad ezeket egyedül? - döbbentem le.
- Igen. - vágta rá. - Persze nem olyan jók, mint a tieid, de azért finomak. Legalábbis remélem. - túrt a hajába lisztes kézzel.
- Na, mutasd őket. - mosolyodtam el a tiszta lisztes Robon. - Igazán jól áll a rózsaszín kötényem. - kacsintottam rá kacéran.
- Szerintem megy a bőröm színéhez. - illegette magát vigyorogva.
- Dinka vagy Rob. - kacagtam el magam és fejbekólintottam.

Reggeli előtt már elkapkodták Rob süteményeit, amin meg is lepődtem. Főleg, hogy senki nem hozta vissza, hogy ez nem az amiért fizettek. Talán kicsit féltékeny voltam, mert nekem idő kellett ahhoz, hogy kitapasztaljam az összetevők arányait, neki meg sikerült elsőre. Na jó, a leírásaim sokat segítettek neki, de akkor is. Nem szólt senki, hogy érezné a különbséget. A reggeli elkészítését is magára vállalta Rob, gondolom a tegnap este miatt, pedig elmagyaráztam neki, hogy felesleges rágódnia a dolgon, az én hibám volt.

Ebédig még elég sok dolgunk volt, főleg mert Rob idétlenkedéseinek hála, - ilyen volt a liszt csata és tésztával dobálózás, egymás fején a tojás törés - eléggé elcsúsztunk a megrendeléseket illetően.
- Mary Beth, ezt nem teheted velem. - araszolt egyre hátrébb miközben egy tál vízzel a kezemben közelítettem felé.
- Mi az, hogy nem? - néztem rá elszántan vigyorogva. - Akkor te minek öntöttél nyakon egy pohár vízzel, hm?
- De..de az csak egy pohár volt! - mentegetőzött, és kétségbe esetten nézett rám mikor beszorult a sarokba.
- Véged van. - nevettem el magam és rálocsoltam a vizet, majd kiszaladtam az udvarra.
- Most meghalsz! - rázta meg magát és utánam iramodott.
- Rob, ne, kérlek! - szaladtam előle visítozva.
- Gyere ide, de azonnal! - kapott el a derekamnál fogva és felkapott.
- Kérlek szépen tegyél le! - könyörögtem neki nevetve. - Hová viszel?
- Visszakapod kamatostul. - nevetgélt és a kerti kút felé cipelt.
- Nem teheted! Rob! Tegyél le! - kiabáltam és elkezdtem ütni a hátát.
- De!De! - felelte diadalittasan.
- Azonnal tedd le Mary-t! - szólt közbe egy férfi.
Felkaptam a fejem, hogy ki lehet az és döbbenten néztem az illetőre - George? - emelkedett egy oktávot a hangom.
- Azt mondtam tedd le! - szólt még erélyesebben.
- Mi csak... - kezdett bele Rob a magyarázkodásba, de leintettem miközbe leszálltam róla.
- Nem kell magyarázkodnod Rob. Mit keresel itt George Middleton?! - sétáltam ingerülten az említett felé.
- Téged, apám küldött. - mért végig a szemeivel.
- Ne nézz így rám, mondd mit üzent aztán takarodj! - álltam meg előtte dacosan felszegett fejjel.
- Azt mondta, hogy vidd el hozzá holnap a kis csavargódat vizsgálatra. - nézett farkasszemet velem - Látom jól kijöttök. - súgta a fülemhez hajolva.
- Már nem félek tőled George. - súgtam neki vissza - Nem az a tizenhat éves kislány vagyok... - majd faképnél hagytam. Nagyon erősnek akartam magam mutatni ezért hátra sem nézve bementem a házba. De eddig tartott a tartásom és sírni kezdtem amint lerogytam egy székre.
- Mi a baj Mary? - jött be Rob aggódva. - Ki volt ez a férfi? Bántott téged? - guggolt le elém és felemelte a fejem az államnál fogva.
- Semmi Rob. - rántottam el a fejem. - Hagyjuk. - szipogtam. - Megyek lefürdök. - töröltem meg az arcom és ott hagytam Robot.

George Middleton....gyűlöllek. Minden egyes porcikádat megvetem! Sírva mostam le magamról a tészta, liszt és tojás maradványokat. Mocskosnak éreztem magam, éreztem az illatát a bőrömön, amitől undorodtam. Bő félóra tusolás után kicsit nyugodtabban léptem a fürdő padlójára, ami hűsítően hatott a meglehetősen forró zuhany után. Megtöröltem a testem és a hajam szárítani kezdtem. Gyorsan összekaptam magam, nem tudtam mi lehet szegény Robbal, ezért a keresésre indultam.
Hiába kerestem az egész házban nem leltem. Kicsit aggódni is kezdtem, hogy merre lehet. Az udvarra mentem kétségbeesetten, de ott sem láttam. - Rob! - kiáltottam el magam. De nem jött semmi válasz. Ijedten kutattam utána mikor láttam egy alakot a fűzfa alatt feküdni. Közelebb mentem lassan, mintha attól félnék, hogy holtan találom vagy valami hasonló. Mikor odaértem láttam csak, hogy Rob ott fekszik Shivával a hasán és alszanak. Rob is letusolt, tiszta ruha volt rajta és békésen szunyokált. De mégsem ez volt olyan meglepő, hanem a hasán összekuporodott macskám. Tényleg kezdek egyre féltékenyebb lenni rá. Morogva visszasétáltam a konyhába és neki láttam az ebédnek.

******

Már épp indulni készültem Robertért mikor nyújtózkodva lépkedett befelé. Ahogy a napfény megvilágította hátulról, elkápráztatott. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy tátott szájjal bámultam, mert meglepődött arckifejezéssel szemlélt. A kócos haja égnek állt, a bőre hamvas-barack színben pompázott, a szemei pedig világítottak.
- Valami baj van Mary? - jött beljebb.
- Nem, dehogyis. - ráztam meg a fejem. - Kész az ebéd, bár már elmúlt az ebédidő, de üljünk le enni. - vettem mély levegőt, hogy tisztuljon a látásom.
- Láttad, hogy ki volt a hálótársam? - mosolygott kedvesen miközben leültünk enni.
- Láttam, szégyelld el magad! - vágtam rá incselkedve.
- Ma este olvasol nekem? - kérdezte váratlanul.
- Persze. - bólintottam.

********

A délutánt csak pihenéssel töltöttük. Egy kis kertimunkával kiegészítve. Nagyon szerettem a virágaimat, mindig figyeltem rájuk és gondoztam őket. Igazából édesanyámé volt a kert, de évek óta én ügyelek rá, hogy a csodálatos növények továbbra is szemet gyönyörködtetőek legyenek. Rob is lelkesen gazalt velem, annak ellenére, hogy a lelkesedése nem tartott sokáig, közölve, hogy ez nem neki való munka. Inkább szóval tartott, szerinte a beszéd az ő műfaja. Folyamatosan szójátékokat játszottunk, amikben ő nyert, mert belebakiztam a szavakba, amint ránéztem. Két eshetőség volt, vagy elpirultam és letelt az időm, mielőtt kigondoltam volna a szót, vagy elfelejtettem mikor rápillantottam és ismételten letelt az időm. Bosszankodtam is ez miatt eleget, amin jót mulatott Rob, sőt tovább megyek egyszer mintha még Shiva is kinevetett volna mikor elbénáztam a játékot.

Estére teljesen kimerültem, de mivel megígértem Robnak, hogy felolvasok neki gyorsan összekaptam magam. A körmeim alól alig tudtam kiszedni a sok földet, a hajamat nem szárítottam meg rendesen és épphogy fel voltam öltözve mikor Rob a kezében egy könyvvel megjelent a szobám ajtajában.

- Találtam egy könyvet, ami érdekelne. - mosolygott kedvesen.
- Már megint kezdi... - motyogtam magamnak és ámultam rajta egy kicsit. Egy szál boxerbe ácsorgott ott féloldalas mosollyal a száján és huncutul csillogó szemekkel.
- Tessék? - lépdelt be.
- Semmi, semmi. - tűrtem el a hajam és elvettem tőle a könyvet.
- Anne Rice - Interjú a vámpírral, most viccelsz? - néztem rá nagy szemekkel.
- Nem. - vágta rá határozottan. - Jónak tűnik. - vont vállat.
- Hát, jó. Nekem egy nagy kedvencem. De nem kifejezetten férfi regény. - kuncogtam.
- Hol olvasol? - torpant meg Rob.
- Feküdj. - mutattam az ágyamra.
- Jó. - bólintott és kényelembe helyezte magát.

Mellé feküdtem és olvasni kezdtem. Imádtam Anne Rice összes kötetét, nem volt olyan műve, amit még ne olvastam volna. Éppen ezért tetszett Rob választása, úgyis rég olvastam. Már teljesen beleéltem magam Lestat karakterébe - ő a kedvencem - mikor Rob nagy megrökönyödésemre hozzám bújt és rátette a fejét a hasamra. Kényelembe helyezte magát és csendben hallgatott tovább. A zavarom csak pár pillanatig tarott, majd tovább folytattam. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy egyik kezemmel turkálom Rob haját, ő meg halkan szuszog. Leraktam a könyvet az éjjeliszekrényre és leoltottam a lámpát. Óvatosan megemeltem a fejét és betakartam. Hirtelen mozdulatokkal azonban csak magához húzott, motyogott valamit és tovább szuszogott. Ez volt nyolc éve az első alkalom, hogy egy férfi ilyen közel volt hozzám. Beleborzongtam az emlékbe és lehunytam a szemem.

*******
Sötét volt, de meleg szél fújt a parton. Egyedül sétáltam és merengtem a délutánon, mikor életem első csókját kaptam. George Middleton megcsókolt. Évek óta vártam már ezt a pillanatot és most végre megtörtént. A szívem vadul kalapált az emlékre, ahogy az ajkai surolták az enyémeket, majd megéreztem a leheletét a vékony bőrön keresztül. Vágytam utána és mohón lecsaptam rá, bár nem tudtam helyesen teszem e amit teszek, engedtem az érzéseimnek. Ez volt a legrosszabb dolog amit csak tehettem, George szintén ilyen hévvel csókolt vissza. Most viszont szükségem volt egy kis nyugalomra ezért vettem az irányt ide, a tengerpartra. Szerettem egyedül kóborolni a sziget ezen részén, kevesen ismerik csak.

- Mary! - hallottam meg a hátam mögül.
- George! - fordultam meg boldogan.
- Szia, mit csinálsz itt ilyenkor? - állt meg velem szembe. Tökéletes volt a külseje, mint mindig. Zilált haj, kicsit borostás volt és a szeme izzott a szenvedélytől.
- Én..én..- tűrtem el zavartan a hajam. - Én csak sétálok egyet. - vontam vállat.
- Van kedved kicsit beszélgetni? - húzott le maga mellé a homokba.
- Persze. - vágtam rá. - Miről szeretnél beszélni? - érdeklődtem miközbe leültem mellé.
- A délutánról. - mosolygott pimaszul, amitől egyből zavarba jöttem.
- Hát... - akadt el a szavam.
- Nagyon jól csókolsz. - pillantott a számra. - Tetszett, hogy olyan vad voltál. - kacsintott.
- Én még sosem csókolóztam azelőtt. - sütöttem le a szemem.
- Tényleg? - lepődött meg. - Pedig olyan szép lány vagy Mary. - simított végig a karomon és közelebb hajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

Hagytam magam, újra át akartam élni a délutáni bizsergést. A nyelveink vad táncot jártak, nagyot sóhajtottam mikor elszakadtak az ajkaink egymástól egy pillanatra. George kezei külön életre keltek és simogatni kezdték a karomat, a derekamat, majd egyre feljebb haladva a mellemen megállopodott. Zavart ugyan, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, míg tovább nem merészkedett és a combomon felfele kezdett simogatni. Nyári kisruhám alatt meztelen bőrömet simogatta, amitől megremegtem. Mikor a bugyim szélét súrolta elkaptam a fejem és a kezét is.

- Ezt ne. - ráztam meg a fejem.
- Csss... - csitított George és újra csókolni kezdett. Erőszakos tempót diktált és ellentmondást nem tűrve tört utat magának a combom között. Mikor megpróbáltam ellökni magamtól maga alá gyűrt és leszorított a kezeimet a fejem fölött.
- Mi a baj Mary? - nézett rám fölényesen.
- Engedj el George, ez fáj. - próbáltam szabadulni.
- Délután még nagyon készséges voltál, mi történt? Megijedtél? Ne aggódj, vigyázok rád. - kacsintott rám és újra csókolni kezdett.

******* 

- Neee! Eressze el! - kiáltottam és lesöpörtem magamról Rob karjait.
- Mary?! - ült fel ijedten Rob és megfogta a vállam.
- Ne nyúlj hozzám! - kiabáltam rá zokogva. - Menj ki innen! Most! - mutattam az ajtó felé.

Zene a történethez!

Sziasztok!

Láttam ma voltatok páran errefelé. Köszönöm szépen, hogy benéztetek! :)
Gondoltam megosztom veletek is, hogy milyen zenére talált meg az ihlet a történetet illetően.
Egyik kedvenc zenekaromtól a Within Temptation-töl a Memories című dal lenne az. :)
Itt a klip és a dalszöveg is. :)

Magyarul 

Emlékek, emlékek, emlékek

Megpróbáltál nem hátrahagyni
engem ebben a világban
Nincs más út.
Imádkoztam az istenekhez, hogy maradjon (ő)
Az emlékek csillapítják a fájdalmat belül,
Mostmár tudom miért.

Refrén:
Az összes emlékem itt tart téged.
Csendes pillanatokban ide képzellek.
Az összes emlékem itt tart téged.
A te suttogásod, könnyeid.

Ígértesd meg velem, hogy megpróbálom
megtalálni az utam vissza ebbe az életbe.
Remélem van egy út,ami ad egy jelet, hogy jól vagy.
Emlékeztetsz ennek összes értékére
így tovább léphetek.

Refrén.:
Az összes emlékem itt tart téged.
Csendes pillanatokban ide képzellek.
Az összes emlékem itt tart téged.
A te suttogásod, könnyeid.

Együtt ezekben az emlékekben
Látom a mosolyodat.
Minden emlékemet, amit kedvesnek tartok.
Kedves, tudod, hogy szeretlek
az idők végezetéig.
Minden emlékemben.

Refrén.:
Az összes emlékem itt tart téged.
Csendes pillanatokban ide képzellek.
Az összes emlékem itt tart téged.
A te suttogásod, könnyeid.



ui.: Ha igény van rá kirakom ám a férfi főszereplőt is....persze csak akkor ha kíváncsi rá valaki :D

1. rész - Találkozás

A Nap még alig kelt fel, mikor kinyíltak a szemeim. Homályos látásom egyre tisztult, ahogy felültem az ágyamon. Nagyot ásítva léptem puha papucsomba és indultam ki a szobából. Épp kiléptem az ajtón, mikor egy nagy csörömpölésre összerezzentem.
- Shiva! - mordultam fel és lerohantam a lépcsőn. - A csudába, Shiva. Már megint torkoskodtál? - kaptam fel a kezembe macskám, aki épp a kekszes dobozból falatozott. - Egyszer még a sírba viszel. - mosolyogtam rá és megpusziltam a fejét.
Shiva egy öntörvényű, makacs háziállat. Több gazdája is volt itt a környéken, de senki nem bírt vele. Míg össze nem akadt velem az utcán. Hazáig követett, majd megtorpant a kiskapunál, tisztán emlékszem mennyire körbenézett mielőtt betette volna lábát a kapun belülre. Felmérte a terepet a bejárati ajtónál is, majd kecsesen végig sétált a folyosón és lehuppant az egyik fotelba. Mikor elé raktam egy tál tejet olyan rosszallóan nézett rám, hogy azonnal elszégyelltem magam és hoztam neki csokis kekszet. Öreg hiba, mára már tudom. Akárhová rejtem előle mindenhol kiszagolja és megszerzi magának. Eleinte távolságtartó volt, de a keksszel magamhoz édesgettem. Hűséges társam már évek óta. Úgy hiszem, azok akikkel azidág együtt élt nem becsülték meg a fennséges küllemét és csodás személyiségét sem értették meg. Csak egy egyszerű macskaként kezelték, nem pedig társként. Pedig Shiva az, egy igazi egyéniség.
- Ha sokat torkoskodsz még a végén elhízol. - néztem le kávékészítés közben macskámra, aki épp mosakodott. Felvont szemöldökkel végig nézett rajtam majd kecses léptekkel elsétált. - Hééé! - kiabáltam utána. - Remélem ez nem célzás akart lenni! - nevettem fel.

*********

- Jó reggelt Mary Beth! Van már kész pitéd? - kopogott be az ajtón Sam, a szomszédom.
- Persze, Sam. Hiszen tudhatnád. - mosolyogtam rá kedvesen és megtöröltem a lisztes kezem. - Mondd meg Lilinek, hogy délután várom egy teára! Van egy új receptem, meg kéne kóstolnia. - adtam át a frissen sült meggyes pitét Samnek.
- Mindenképp szólok neki, mennyivel is tartozom? - nyúlt a zsebébe.
- Ugyan már Sam! - legyintettem. - A ház ajándéka. - kacsintottam rá.
- Elkényesztetsz minket Beth - mosolygott kedvesen és adott egy puszit az arcomra.
- Na, tünés. Már vár otthon a család. - sétáltam vissza a sütőhöz.
- Sokkal inkább a pitét! - intett az ajtóból nevetve.

Igen, ez vagyok én. Egy magányos, hóbortos egyedül élő macskás nő. Na, jó. Nem kell eltemetni vagy túl öregnek gondolni. Még csak huszonnégy vagyok, de mindenki úgy ismer, mint a sziget legjobb pitéjét sütő macskás nő. Ha a piték nem is hoztak volna elég hírnevet, Shiva tett róla, hogy az emberek megismerjenek. Sokszor csinál galibát a faluban. Csendes, békés helyen élünk mi, Palmyra szigetén. A külvilágtól szinte teljesen elzárt, olykor-olykor téved csak erre turista, az is véletlenül. Ezek az emberek általában elidőznek itt pár napig, jól érzik magukat, majd megígérve, hogy visszatérnek még elmennek. Persze egyikük sem tért vissza soha, hiszen nem vagyunk a térképen, éppen ezért nem is találhatnak ide. De nekünk ez így tökéletes. A sziget ellát minket mindennel amire csak szükségünk lehet, a többit pedig megtermeljük mi magunk. Az én nevem Mary Beth Saunders. A falunk egyik alapítójának a leszármazottja. Sokan tisztelnek is ezért, de rengetegen meg is vetnek, főleg mert nem vagyok hajlandó hozzámenni a másik alapítócsaládból származó George-hoz, aki állítólag kiskorunk óta szerelmes belém. De az érdekházasság nem az én műfajom. Bár, édesapámnak megígértem, hogy helyesen fogok cselekedni és mindent megteszek, hogy a vérvonal tovább folyjon még nem vagyok felkészülve a családalapításra. Édesanyám nem sokkal ő utána halt meg, így élek most egyedül a hatalmas családi házban.

******
Késő délutánra már az összes pitém elkelt, szerették az emberek. Barátnőm, Lili szerint az új meggyes-mákos mindent visz, übereli a sima meggyest is. Pedig nekik az a kedvencük. Mégis, úgy érzem még nem az igazi a recept, valami még hiányzik belőle. Majd legközelebb jobban fog sikerülni. Elindultam a part felé a szokásos sétámra és beszívtam a sós víz illatát. Szeretem a nyári időt. Olyan élettelteli és ragyogó. A homokba süllyesztettem a lábujjaim és mély levegőt vettem. Éreztem ahogy megtellik a tüdőm a friss, sós, langyos levegővel. Mikor kinyitottam a szemem a vízben valami furcsára lettem figyelmes. Rákoncentráltam a víz felszínén lebegő valamire, majd beljebb kezdtem sétálni a vízbe, egyre jobban körvonalózodott előttem a "valami" alakja. Már sebesen szeltem a vizet és úszni kezdtem, hogy elérjem. Belekapszkodtam az anyagba és húzni kezdtem kifelé, a súlya nagyobb volt, mint azt gondoltam, kissé nehézkes volt az úszás, de mikor szilárd talajt éreztem a talpam alatt biztos kezekkel húztam ki a homokba.
- Segítség! - kiáltottam el magam és lesöpörtem az arcára tapadt nedves tincseket. - Hé, hall engem? - szóltam az idegenhez. - Még lélegzik - hajoltam az orrához - Valaki! - kiabáltam ismét. Szerencsére meghallották a parton játszó fiatalak és hozzám rohantak.
- Mi történt Mary? Uram isten, ki ez? - térdelt le mellém Johnny.
- Nem tudom, a vízben volt. Még lélegzik, segítsetek a faluba cipelni. - kértem meg remegő hangon.
- Gyorsan fiúk! - kiáltott a többieknek. - Vigyük az orvoshoz! - nyúlt az egyik karja alá.

**********

Dr. Middleton megvizsgálta az idegent és megnyugtatott mindenkit, hogy nincs komolyabb baja. Valószínűleg már két napja is lehet, hogy a vízben hánykolódott, most meleg ágyra és pihenésre van szüksége. Mivel én találtam, gondoltam az én felelősségem is, így vállaltam, hogy hazaviszem. A legtöbben le akartak beszélni róla, mondván mi van ha magához tér és meggyilkol álmomban vagy valami hasonló. De én láttam az arcán, hogy ő nem tenne ilyet. Láttam az alvó, meggyötört arcon, hogy soha nem lenne képes ilyenre. Éppen ezért ellentmondást nem tűrve hazavitettem magamhoz és az egyik emeleti szobába szállásoltam el.

Már egy napja, hogy nálam van az idegen. Éjszaka alig aludtam tőle, mert folyton rémálmai voltak és kiabált. Ilyenkor bementem hozzá, megsimogattam az arcát, ő mormolt valamit és visszaaludt. A szokásos pitesütéshez láttam hozzá mikor zajt hallottam az emeletről. Felébredt. Hangos szitkozódások közepette, amiktől ledöbbenve lépkedtem fel a lépcsőn valaki kinyitotta a szoba ajtót.
- Jó reggelt hajótörött! - mosolyogtam rá.
- Tessék? - nézett körbe ijedten.
- Örülök, hogy felkeltél. - léptem elé. - Az én nevem Mary Beth. - nyújtottam felé a kezem.
- Én..én..én meg. - nézett zavarodottan a kezemre. - Én nem tudom mi a nevem. - pislogott nagyokat.
- Óh. - kerekedtek ki a szemeim. - Akkor ezt a részt hagyjuk ki és gyere le velem reggelizni. - fogtam meg a kezét és lefelé húztam. - Reggeli után elviszlek Mr. Middleton-hoz és ő majd megvizsgál. - vezettem a konyhába. - Ülj le, hozok neked enni. - húztam ki neki egy széket.
- Köszönöm. - nyelt nagyot és leült az asztalhoz. - Nagyon jó illat van. - szippantott nagyot a levegőből.
- Barackos pite, megkóstolod? - vettem ki a sütőből.
- Nem tudom, hogy szeretem e. - túrt bele a hajába.
- Akkor meg kell kóstolnod, nincs mese. - tettem le elé és vágtam neki egy szeletet. - Tessék. - helyeztem rá egy tányérra.
- Igazán köszönöm. - majd akkorát kordult a gyomra, hogy hirtelen meg is ijedtem. - Bocsánat. - szégyellte el magát.
- Óh, semmiség. - nevettem el magam. - Mindenkiből ezt váltja ki a pitém. - kacsintottam rá és hagytam enni.
- Uram Isten, ez isteni finom.... - hallottam a halk motyogást. - Kérhetek még?
- Persze. Szedj csak nyugodtan. - bólintottam és tovább foglalatoskodtam a pitékkel. Egyszer-egyszer rá pillantottam az idegenre és belepirultam a látványba. Igaz, a ruházata kissé hiányos volt, mivel egyedül nem mertem felöltöztetni, így csak egy pólót húztam rá, ami édesapámé volt, a nadrágja meg szakadt volt és kicsit koszos, de a szeme körül már nem voltak ott a sötétlila karikák, sokkal inkább ragyogó kékes-zöld szeme szinte világított.
- Nagyon szépen köszönöm, ez isteni finom volt. - dőlt hátra a harmadik szelet pite után és elégedetten hajtotta le a pohár tejet, amit mellé tettem. - Azt hiszem ilyen finomat még sosem ettem. - mosolygott rám szelíden.
- Hát, ennek örömére elviszlek az orvoshoz, hogy kiderítsük hová lettek az emlékeid. - töröltem meg a kezem. - Adok valami tiszta ruhát és indulhatunk is.
- Rendben van. - bólintott és követett az emeletre.

Dr. Middleton már várt minket. Örömmel nyugtázta, hogy épségben túléltem az éjszakát és a vendégünk is egész jó bőrben van.
- Hát, fiatalember, modern technika hiányában nem tudom megmondani, hogy mennyire súlyos az amnéziája, de reménykedjünk, hogy idővel visszatér minden emléke. - veregette vállon Robertet. Igen, Robert. Azt hiszem ez a név illik a legjobban hozzá, valamiért olyan Robertes. Persze majd megkérdezem az ő véleményét is, hiszen csak neki kéne választania nevet.
- Minden rendben Mary Beth? - állt mellém, kizökkentve a gondolataimból.
- Igen, persze. - ráztam meg magam.
- Azon gondolkodtam, hogy hol kéne elszállásolnunk téged. - nézett végig rajta az orvos.
- Természetesen nálam maradhatsz. - néztem rá. - Már, ha szeretnél.
- Nem akarlak zavarni Mary Beth. - túrt idegesen a hajába.
- Igaza van Beth. - bólintott Mr. Middleton.
- Van hely nálam bőven, elfér, ha szeretne nálam maradni. Úgyis egyedül élek. - vágtam rá határozottan.
- De.. - nyitotta válaszra a száját a doktor. - Gyere velem aranyom. - intett kifelé. - Jól meggondoltad Beth? - csukta be az ajtót.
- Igen. - vágtam rá.
- Beth, apád nem engedné, hogy egy idegen csak úgy ott éljen veletek. Gondolj csak bele, mi lesz így a jó híreddel? Befogadsz egy idegent? Egy férfit, akit nem is ismersz? Mit fognak gondolni az emberek? - folytatta tovább.
- Nem érdekel Paul - mert ez volt a neve Dr. Middletonnak, aki a családunk jó barátja volt. Szinte az apám volt. - nem hagyom magára. Én találtam meg, szüksége van rám. - makacskodtam.
- Beth.. - kérlelt.
- Tudom, hogy nem mások véleményétől féltesz, hanem attól, hogy majd beleszeretek és nem a fiad lesz a férjem. De ez nem egy romantikus regény Paul, hanem a valóság. Pár nap és helyre jön a memóriája, aztán visszatér az ő világába. Nyugalom. Tudom mit csinálok. - simítottam meg a vállát.
- Akkor csináld. De én tényleg téged féltelek. Arról meg már rég letettem, hogy George fiam felesége leszel. Vénlány maradsz örökre. - nevette el magát. - Na, menjünk ne várassuk a lakótársad.
- Mehetünk? - léptem be az ajtón.
- Persze. - bólintott Rob. - Köszönök mindent Dr. Middleton. - fogott vele kezet és kilépett velem a rendelőből. - Ugye nem okozok neked semmiféle problémát? - kérdezte aggódva.
- Nem. Paul vagyis Dr. Middleton csak kicsit félt. De nincs rá oka. - mosolyogtam rá. - Mert ugye nincs rá oka? - kérdeztem tőle vigyorogva.
- Nem, nincs. Ígérem sosem bántanálak. - vágta rá azonnal. - Miért bámul minket mindenki? - nézett körbe. - És egyáltalán hol vagyok?
- Palmyra szigetén vagy. - vágtam rá és belé karoltam, hogy irányítsam merre kell menjünk. - Ez egy nagyon pici sziget, nem is nagyon ismerik az emberek. Éppen ezért vagyunk elrejtve a világ elől. - magyaráztam neki lelkesen. - Az emberek, pedig azért bámulnak, mert idegen vagy itt közöttünk.
- És hogy kerültem ide? - folytatta a kérdezősködést mikor beértünk a kapun.
- Az óceánból húztalak ki úgy egy napja. - feleltem.
- Annyira zavaros minden. Érzem, hogy történt velem valami furcsa dolog, de nem tudom, hogy mi. Egyszerűen nem jut az eszembe, ráadásul még a nevem sem tudom. - rázta meg a fejét és lerogyott a kerti padra.
- Semmi baj. - ültem le mellé. - Főzök valami finom ebédet és közben beszélgetünk. Mit szólnál hozzá, ha Robertnek hívnálak, hm? - vetettem fel neki az ötletet félve.
- Nekem tetszik. - vont vállat. - Robert. - ízlelgette. - Olyan ismerős. Lehet ez volt az igazi nevem is? - mosolygott csillogó szemekkel.
- Talán. - pattantam fel mellőle. - Gyere, menjünk a konyhába. - húztam magammal.

******

A délelőtött beszélgetéssel töltöttük és főzéssel. Érdekes személyiség volt Rob, mindenféle dolog érdekelte. A pitékért egyenesen rajongott, az összesbe belekóstolt, majd őszintén megmondta a véleményét. A tökös pitére azonnal rávágta, hogy soha többet nem akar belőle enni, mert szerinte borzalmas, míg a barackos-tejszínes a kedvence lett, ugyanúgy mint a meggyes. Az ebédet jóízűen fogyasztotta és kedvesen megjegyezte, hogy "ha emlékezne is a korábban elfogyasztott ételekre amiket eddig evett, sem lenne finomabb egyik sem, mint az én főztöm ". Folyamatosan zavarba hozott, amitől az arcom állandóan vörösben pompázott. Eljött a délutáni sétám ideje, de valahogy lemerített a sok beszélgetés Robbal, ezért ma ki akartam hagyni.
- Shiva, hát megjöttél. - ugrott az ölembe a macskám.
- Hát, ő ki? - huppant le mellém Rob.
- Ő, az én legjobb barátom és élettársam, Shiva. - simítottam végig csodálatos szörméjén.
- Nagyon szép macska. - nyúlt felé, mire ráfújt a macska és azonnal elszaladt.
- Ne törődj vele, kissé szeszélyes. - forgattam a szemeimet és elnevettem magam Rob csodálkozó tekintetén.
- Inkább őrült. - pislogott nagyokat Rob.
- Csss... - fogtam be a száját nevetve. - Meghallja.
- De ez csak egy macska. - motyogta a betapasztott szájú Rob. A szájából kiáramló levegő szinte perzselte a tenyeremen lévő vékony bőrt és elkaptam a kezem.
- Shiva, nem csak egy macska. A barátom. - hagytam faképnél.
- Ne haragudj Mary Beth. Sajnálom. - ragadta meg a karom. - Én nem igazán tudom, hogyan kezeljek dolgokat. - szégyellte el magát.
- Semmi probléma. - vontam vállat. - Gyere velem. Mutatok valamit. - fogtam meg a kezét.
- Hová megyünk? - kérdezte, de hagyta magát vonszolni.
- Jól sejtettem. - kuncogtam halkan. - Nézd. - mutattam az egyik fa alá.
- De jó dolga van valakinek. - suttogta halkan.
- Ezt add oda neki. - nyomta a kezébe egy csokis kekszet.
- Hm? - nézett rám értetlenül Rob.
- Menj, add oda neki. - bátorítottam.

Rob lassan kezdett araszolni a virágok között Shiva felé, aki kényelmesen heverészett a fa árnyékában. Természetesen az első pillanattól kezdve tudta, hogy ott vagyunk ,de lusta volt felemelni a fejét és akár egy pillantásra is méltatni minket. A csokis keksz illata viszont diadalmaskodott, amint megérezte felkapta fejét és egy nyávogással jelezte, hogy figyel minket, pontosabban Robot.
- Szia. - nyújtotta felé a kekszet. - Hoztam neked valamit. - guggolt le elé.
Shiva óvatosan kezdte el szaglászni a kekszet, majd lassan, Robot szemmel tartva vette a szájába a süteményt. Mikor biztonságban érezte magát levette a szemét Robról és majszolni kezdte a "zsákmányt", szabad utat hagyva Robnak egy kis simogatásra. Bár halkan morgott, de engedte magát.
- Hagyta magát megvásárolni. - sétált felém büszkén Rob.
- A csokis kekszért bármit. - nevettem el magam. - Gyere, lassan vacsora idő. Menjünk be a házba. - intettem a fejemmel a ház felé.
- Nagyon köszönöm, hogy itt lehetek. - fogta meg a karom. - Tényleg. - nézett mélyen a szemembe. - Egy angyal vagy. Egy igazi angyal. - simított végig az arcomon gyengéden, amitől megborzongtam.
- Tényleg be kéne menjünk. - remegtek meg a lábaim.
- Menjünk. - bólintott fellelkesülve és megindult befelé.

Hihetetlen hatással van rám. Még csak nem is ismerem, sőt ő maga sem tudja, hogy kicsoda mégis azt hiszem kicsit elkápráztatott. Kedves és őszinte, de talán csak azért mert még nem érzi igazán a súlyát annak, hogy miket is mondd. Majd idővel ő is megtörik és kitanulja azokat az emberi fortélyokat, amikkel kijátszhatja mások érzelmeit. Pontosan úgy, ahogy azt már megtették velem. Ha visszanyeri az emlékeit úgyis visszatér az otthonába és akkor vége ennek az egésznek. Felesleges belebonyolódnom. Ő csak egy káprázat, semmi több.

Üdv.

Szép napot mindenkinek!
A történetet nem rég kezdtem el írni, így a frissítésről még nem nyilatkozom. Lehetséges a heti egy-kettő friss rész. Még én magam is izgulok minden rész írásakor, hogy miként is fog alakulni a történet két szereplőjének a sorsa, így nem szinte biztos vagyok benne, hogy sokszor veletek együtt fogok izgulni. Már ha bárki is kíváncsi lesz arra, amit írok! :) Véleményeket, kritikákat szívesen fogadok!

Üdv.: BrokenHeartedGirl